Kis megvilágosodással kell kezdenem a cikket. A minap az EY (leánykori nevén Earnst & Young) irodájában jártam, és az első 5 percben végig azon gondolkoztam, hogy miért nem veszik kicsit lazábbra az irodát, hol van a mai világban szinte kötelező játékszoba és miért van ilyen dermedt csend, miért nincs nagyobb nyüzsgés kicsit; legalább hallatszon, hogy dolgoznak. Aztán szép lassan lecsapódott bennem, hogy elkezdtem ugyanolyan szemmel nézni a munkahelyeket. Mindenhol hasonló könnyedséget keresek, miközben egy nemzetközi tanácsadócégnél teljes mások az ideális munkakörülmények - és nem csak a munkaadó szerint. (A céghez még visszamegyünk fotózni egyet, aztán nemsokára jön a cikk is)
Ezen gondolatmenetet követve az IseeQ irodájának bemutatását kezdjük a cég hátterének megismerésével. Az IseeQ-t négy fiatal alapította, elsősorban azért, hogy egyre növekvő nemzetközi kapcsolati hálójukat más emberek és cégek rendelkezésére bocsássák, így ismerkedtek meg Bócsi Péterrel is, aki ezt a kreatív környezetet megálmodta és kivitelezte. A tőlük kapott sajtóanyagban minduntalan visszaköszön a hiányzó láncszem kifejezés, szerencsére itt nem a cégre, hanem az általuk közvetített szakemberekre gondolnak. A srácok egytől-egyig profik a szakmájukban és a networkingben is. Különböző területekről érkeztek, fejvadászként, ezért működhet a szimbiózis és rengeteg iparágat tudnak kiszolgálni.
Akkor nézzük ezzel a szemmel az irodát. A benyomásom kettős; egyrészt, a könnyedségtől a lehető legtávolabb vagyunk egy sablon irodaházban, de a benti környezetet a saját eszközeikkel amennyire lehet lazává varázsolták. Kiindulásként tehát ott van az elmúlt évtizedeket meghatározó álmennyezet-álpadló páros, de a kettő között színek kavalkádjával igyekeznek elfelejtetni, hogy egy munkahelyen vagyunk.
Az irodába jópár munkaállomást bedobtak, de még nem zavaróan sokat. Ahogy készítem a fotókat, azon filózom, hogy milyen lehet itt dolgozni. Az elvárások biztos magasak, hiszen fiatal és dolgos vállalkozókról van szó; ugyanakkor a srácokból árad a nyitottság, ez meg egészen biztos átragad mindenkire, aki pár óránál többet tölt el velük. És valószínűleg ez a szakmájukban a siker egyik kulcsa.
A céget nem hagyományos marketingeszközökkel építik, bár ez érhető is. A cég növekedése együtt jár azzal, hogy egyre több embert ismernek meg. Bár ezért tesznek is ezerrel: rendezvényeket szerveznek, meetupokra járnak. És nem hiába ezeken vesznek részt: a startup világban van az egyik legnagyobb szükség a megfelelő szakemberre / partnerre / mentorra a lehető leggyorsabban. A hiányzó láncszemért meg állítólag érdemes hozzájuk fordulni.