Officespotting

Munkahely-turizmus

Kisirodak.hu

evosoft

2011. augusztus 05. 12:14

Spotter: gorondy

Bérlő: evosoft Hungary Kft.
Bérlő profilja: szoftverfejlesztés
Irodaház: Macropolis Irodaház (Miskolc)  
Alkalmazottak száma: 60 fő
Méret: 800 m²
 

Bár a blog alapvetően különleges irodaberendezésekre jött létre, azóta túlléptük korlátainkat, mélyebbre merültünk és most szeretnénk a cégek mindennapjait is bemutatni. Az evosoft-nál például nem a belsőépítészeten van a hangsúly. Persze, korrekt a kialakítás, de egy új irodában már egyfajta elvárás, hogy tisztességes bútorok legyenek, megfelelő elválasztásokkal az asztalok között, valamint kényelmes munkatér az alkalmazottaknak. Ennél a cégnél az a példamutató, ahogyan bánnak az alkalmazottakkal.

Hogy még szemléletesebb legyen a cégen belüli jó hangulat, a fővárosi helyett, a miskolci irodába látogattunk. Az evosoft-nak ugyanis pár éve nyílt meg a második irodája, ahol jelenleg 50 főt foglalkoztatnak. Gönye Zoltán, marketing vezető azért javasolja, hogy inkább ide látogassunk, mert a helyszín egy, a városközpontban nemrégen átadott modern irodaház, valamint tudja ő is, hogy a lelkes fiatal csapat jellemző pillanatkép az egész cégre vonatkozóan.

A cég egyébként elsősorban anyavállalata, a Siemens számára készít különböző komplex szoftvereket, hogy azok hajtás- és automatizálástechnikában, kórházakban vagy éppen a vasútirányításban szolgálják a rendszert. Tehát egy nagy adag szoftverfejlesztőt kell elképzelni, szobánként szétszórva csoportokra egy kétszintes irodában.

Egy 3-400 főt foglalkoztató vállalatban egészen különleges, hogy mennyi energia szükséges ahhoz, hogy a céget, mint közösség egyben tartsák. A különböző szervezeteknél más-más hangsúlyt helyeznek a cég iránti lojalitás kialakítására és megőrzésére.

Az evosoft-nál a minőségbiztosítási részlegtől indult el a tudatos belső céges kommunikációra való igény. Ez a részleg keveredhet konfliktusba a fejlesztőkkel, hiszen nekik kell adott esetben a közel kész terméket visszadobni a programozóknak átgyúrásra. Ők látták először feladatuknak, hogy megértessék az informatikusokkal, hogy közös célért dolgoznak, és nem utált szervezetként kell tekinteni a minőségbiztosítási részlegre. Ebből a körből pedig szép lassan kinőtte magát a most működő belső kommunikációs részleg.

Ekkora méretű cégnél a csapatépítés már csak kis részét jelenti az összetartozás kialakításának. Sokkal fontosabbak az olyan vonalak, hogy folyamatos ötletbörzét szerveznek az alkalmazottak között, és hagyják, hogy a jobbakat meg is valósítsák a fejlesztők. Hogy el tudjátok képzelni, mik valósulnak meg: egyik kolléga például panaszkodott, hogy túl sokáig tart bekapcsolástól, mire feláll a rendszere, és kitalálta, hogy a gép bekapcsolhatna, mikor a lépcsőházban lehúzza a mágneskártyáját az érzékelőn. Egy állami hivatalban valószínű csak pislognának a kérdésen, de egy fejlesztőcégnél pikk-pakk született rá megoldás. Az eredményeket, meg az épp elbírálás alatt lévő ötleteket pedig a belsős magazinban tárgyalják ki.

Hogy még árnyaltabb képet kaphassatok a cégekről, elhatároztuk, hogy ezentúl rákérdezünk a nethasználat szabályaira. A facebook policy mára már elég sokat elárul egy cégről, úgyhogy vétek lenne elmulasztani, hogy ezt is belevegyük a csomagba. Az evosoft-nál a szabály egyszerű: mindenki havonta 500 megát használhat fel internetezésre. Természetesen, a szakmai és céges dolgokat fehérlistára lehet tenni, így azok nem számítanak bele a korlátba. A módszert nagyon hatékonynak látjuk, bár tudjuk, hogy nem akármilyen típusú cégnél lehet bevezetni.

Az iroda elsősorban Miskolcon számít különlegesnek. Rendezettek a körülmények, de a blogot rendszeresen olvasók valószínűleg már nem kapják külön fel a fejüket a képek láttán. A cég jelezte viszont, hogy budapesti központjuk hamarosan megújul és amennyiben tetszik nekünk az új irodájuk, lehetőségünk lesz azt is bemutatni a blogon.

 

Szavazzatok az officespottingra a Goldenblog versenyen!

A blogposztok készítése sok időnket emészti fel, és hosszú távon csak akkor tudjuk fenntartani a blogot, ha képesek vagyunk növelni állandó olvasóink számát. Ehhez sokat segítene, ha jó helyezést tudnánk elérni a Goldenblog verseny helyi.érték kategóriájában.

Arra kérünk, hogy az oldalsó widget segítségével szavazzatok a blogra a helyi.érték kategóriában. Köszönjük!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása